A próbatételek a farkasölőkkel a szelekcióhoz szükségesek

 (Arról a korról szól, amikor a közép-ázsiai juhászkutyákat kimondottan küllem szerint tenyésztik.)

A 90-es évek közepén az egyik újságban megjelent egy interjú az egyik kiemelkedő türkmén kutyatenyésztővel, Gelydö Kurbanovics Kjarizovval.

Figyelmükbe ajánljuk ezt az interjút.

- Ami a farkasölők harcát illeti… Minek uszítják össze ezeket a szép és erős kutyákat – kérdezik sokan. Ennyire kellenek ezek az összecsapások a mi indusztriális évszázadunkban? Nem kultiváljuk-e mi a kegyetlenséget, amelyből bőven adódik az életben is és a televízió képernyőjén is.

Védjük inkább meg ezeket a jól megtermett kutyákat minden kellemetlenségtől. Ilyen módon, megőrizzük az igazi türkmén juhászkutyát.

Egyet lehet-e érteni az ilyen véleménnyel? Igazságos-e a döntés a türkmén farkasölő esetében? Milyen kell, hogy legyen mégis? Ön kinológus, nemzetközi bíró. Hogyan válaszol ezekre a kérdésekre?

- Az a kutya, amely nem tudja megvédeni magát, nem jogosult arra, hogy nyájban legyen - így tartották és a mai napig így tartják a türkmén juhászok. Nos, sok száz éve a Garagum pásztorok a nyáj védelme érdekében szelektálást végeznek, első hallásra különös és kegyetlen módszerrel – összeuszítással. A harcokat általában tavasszal és ősszel rendezik meg, akkor, amikor a bárányokat nyírják. Ez nem csupán kedvtelésnek számít a juhászok egyedülálló életében, hanem fő célnak az állatok kiválogatásában, amely a nyáj megőrzését szolgálja a ragadozóktól. Az ilyen szelekciós tevékenység hatása sok évszázad alatt kimunkálta ezt a hatalmas és bátor kutyát – medzsek it-et.

A türkmén farkasölőt nem lehet összetéveszteni egyetlen egy másik kutyával sem. Se a németjuhász, sem az ausztráliai kolli, se a magyar puli nem képesek megvédeni a nyájat. Minden emberiránti elkötelezettsége mellett a farkas láttán felébred egy önvédelmi ösztön, ezekben egyszerűen hiányzik a bátorság, hogy harcra kelljen a vad támadóval.

Természetesen, a juhászkutya – szakképzett bojtár, az ember segítőtársa a nyájban, de a juhokat megvédeni éjszaka csak egy kutya képes – a farkasölő. Mint egy harcos, kész az életét feláldozni a nyáj megőrzése érdekében, nem latolgatva, ráveti magát a ragadozóra. Ezért nem véletlen, hogy a medzsek it-ek vagy a juhok előtt haladnak, megtisztítva az utat, vagy hátul, védelmezve az utolsókat. Minden, ami tőlük elvárható – megvédeni nem csak a nyájat, hanem elsősorban önmagukat. Ezért a türkmén és a kaukázusi farkasölőket nagy hiba juhászkutyának nevezni.

A csabán (juhász) élete nehéz és veszélyes. Nem engedhet meg magának olyan fényűzést, hogy sok-sok kilométeren keresztül élelmet szállítson fölösleges kutyáknak. Nem kell több tucat könnyű, mozgékony, de a farkassal szemben tehetetlen állat. Elegendő 2-3 hatalmas és óriási farkasölő, akik képesek az ellenség elpusztítására. Nincs szükség helikopterekre, gépkocsikra, se motorbiciklikre, hogy elpusztítsák a farkasokat. Nincs szükség drága juhólakra, amibe elbújtatják az ijedt bárányokat.

Így folytatódott évszázadokon át. Ugyanakkor más kultúrák megjelenésével Türkmenisztánban a természet és ökológia másféle szemléletével, a népi hagyományok évezredes tradíciói ahhoz képest, hogyan történik a kiválasztás, a medzsek it-ek el voltak vetve. A farkasölőt juhászkutyának nevezték el. Olyan tudósok jelentek meg, akik küllem szerinti szabványokat állítottak fel erre a fajtára, ami megegyezik az európai mintákkal.