A homok lovagjai

A tér, melyet bearanyoz a közép-ázsiai nap sugara, nézőkkel van teli. A legkíváncsiabbak és legelszántabbak térdepelve ülnek a kör szélén, a többiek, kicsit távolabbról szemlélődnek a topolyák és platánok hűsítő árnyékában a nap égető sugarai elől.

 A téren két hatalmas, lompos kutya. Egy ideig csendben szemlélik egymást, aztán, mint azelőtt, hangtalanul, egy szó nélkül, közelítenek egymáshoz, lassan, kitartóan. Nyitott pofák, fenyegető pózok – nekiiramodás, és máris átalakul egy tarka gombolyaggá, amely a tér közepén forog, miközben levegőbe rúgja a porfelhőt. Gégéjénél fogja meg az ellenfelet, igyekszik a földre teríteni, kicselezve a fogásokat, mint a professzionális harcosok. Mindez csendben, nem hallani még nyüszítést sem, se morgást, amelyek kísérői a kutyaviadaloknak. Hirtelen, az egyik kutya szűkölni kezd és mindennek vége. A győztes elengedi a legyőzöttet, és figyelmen kívül hagyja, a másik nem igyekszik se elfutni, se revansot venni. A bíró kihirdeti a győzelmet, a gazdák megfogják a kutyáikat, a nézők megelevenednek és nem messze, a platánok alatt kézről kézre adják a vesztes fogadásokat.

Ilyen képet láthatunk ma Ashabádban és Türkmenisztán más városaiban vagy kis lakjaiban. Kutyaviadalok… A háziállatokat kedvelők között ez a szókapcsolat kimondottan negatív reakciót vált ki. Az állatok egymásra való uszítása kedvtelésből és nyereségből, lehetséges-e ennek érdekében jó szót mondani a barbarizmus mellett? Mind igaz, de… Az éppen leírt jelenetben hiányzik sok elem, amelyek ismertek a széleskörűen alkalmazott kutyaviadalok leírásaiból. Nincs aréna, amely vashálóval van körbe kerítve vagy szoros aréna, ahol a legyőzött nem tud az ellenfél elől elbújni. A csodálatos fogak a harcosoknál, úgy tűnik, semmit sem károsítottak meg, a vesztes kutya nem szenvedett, a győztest pedig nem kellett ellökdösni tőle. A kutyák egyedül kezdték el a párbajt, majd maguktól hagyták abba saját törvényeikkel élve, saját elképzeléseiket valósították meg arról, mit szabad és mit nem.

Hogy megértsük ezen különbözőségeknek okát, érinteni kell röviden a kutyaviadalok történetét. Itt pedig két teljesen független tradíciót látunk, amelyeket feltételesen Európainak és Közép-Ázsiainak lehet nevezni. Európában először Angliában jelentek meg a kutyaviadalok. Shakespeare kortársai olyan kegyetlen szórakozást gyakoroltak, mint a vadászkutyák uszítását nagy állatokra, medvékre és bikákra. Később, a hasonló „játékokra” tréningezett kutyákat egymás ellen uszították és folyamatosan fejlesztettek ki olyan fajtákat, mint a bull terrier és astaffordshire terrier. A XIX. századból származik az első említés a bull terrierekről, Sir Edmund Lengli „A vad mestere” c. könyvében, amelyben egy agresszív, csökönyös kutya leírását adja meg, hatalmas állkapcsokkal, amelyeket bikák ellen használtak fel, valamint harci párbajokra. Már abban az időben kidolgozott szabályzat védelmezte ezeket az állatokat az ügyeskedők ellen, akik kísérői voltak a harcoknak. A harc előtt lemérték a bull terriereket, a párbajban csak egy súlykategóriába tartozó kutyák vehettek részt. Hogy elkerüljék a méregnek a szőrbe való bedörzsölését, (bors, paprika vagy egyéb anyagok), a harcosokat lenyalta egy arra specializált kutya. A tér közepén választóvonal volt, vesztesnek az a kutya számított, amelyik többé nem bírt átlépni ezen a határvonalon. A párbaj roundokra volt osztva, de ezek időtartama és mennyisége előre nem volt meghatározva, a párbaj néha órákig eltartott. Ennél a fajtánál a megadás semmiféle jelét nem lehetett észlelni, a feldühített bull terriert csak a halál állította meg, vagy a hirtelen kimerültség. Meg kell jegyezni, hogy komoly traumák csak ritkán voltak – ügyességük és gyakorlottságuk, bőrük és izmaik keménysége dominált, de a legyőzött (néha a győztes is) elpusztult a fantasztikus fizikai feszültségtől, amely felborította az idegrendszert, vérkeringést és légzőszerveket.

Viszonylag nemrégen, amikor kitenyésztették és „tökéletesítették” a pitbull terriert, megszűnt a bull terrierek elsőbbsége és többé nem uszították össze a pitbullokkal. Az utóbbiaknál a párbajtól való ódzkodás összefüggésben lehet a hallállal vagy a komolyabb traumákkal.

Anglia lett az az első ország, amelyben az állatvédelem egyesületei létrejöttek. A párbajok tiltása a szervezőket, ezt a jól jövedelmező bizniszt illegálisan működő szervezetekbe tömörítette. Nem nagy kutyákat használtak fel a párbajokra, kis területeken, pl. városszéli kocsmákban. Olyan fajta „kutyasport” jött létre, mint a patkányokra uszítás.

Manapság majdnem minden civilizált országban tilos a kutyaviadal, ezeknek szervezése főbenjáró bűnnek számít. Kaliforniában, például csak a részvétel az ilyen mérkőzéseken bírói eljárást vonz. Legálisan Dél-Amerika néhány országában, Mexikóban, a volt Jugoszláviában rendeznek párbajokat.

Ha a párbajokat tiltani lehet, gyökerestől megszüntetni nem lehet. A kutyaviadalok illegálisan működnek, de a mai napig nem szűnik meg annak elismertetése, ugyanúgy, mint azoknak a fajtáknak a léte, amelyeket speciálisan ilyen fajta párbajokra képeztek ki.